EN
Batarita: Amint megragadja (TáncKedd)

Közreműködők

Koreográfia, tánc, fény, díszlet
Batarita
Zene
Xrc KOVÁCS Balázs
Jelmez
Hornyák Isty
Batarita

Batarita: Amint megragadja (TáncKedd)

TRIP

Színházi előadás

Időpontok

A társadalmi háló béklyójában vergődő és abból kilépő Örömforrás-test. – Vonzás. Vonzás?
-Finomrezgések. – Szétáradó folyam. – Átváltozás. Avagy hernyó vagy? – Hallgass, ha nem látsz!

Az Amint megragadja című darab Berlinben került bemutatásra 2020. augusztusában. Azt ezt megelőző, LÜKTETÉSED című, abszurditással és erotikával átszőtt szólójának 2018-ban Tokióban volt premiere és még ebben az évben díjat nyert Shanghaiban. A 2019-es magyarországi, Nemzeti Táncszínházban tartott bemutatót követően Koreában kétszer turnézott, majd Ausztriába kapott meghívást az előadás.
Batarita pályája elején hazai és nemzetközi koreográfus versenyek nyerteseként, sorra kapta meg Párizsba, Bécsbe, Tokióba, Bangkokba és Szöulba a legjelentősebb nemzetközi, kultúrával foglalkozó szervezetek alkotói ösztöndíjait. Különleges munkái eredményeként a mai napig rendszeresen koreografál, tanít külföldön, szóló és koprodukciós alkotásai világszerte jelen vannak.

80 percnyi lehetőség arra, hogy befelé figyelj, az előtted megjelenő test tükrében.

Támogatók: Érintéspont Művészeti Alapítvány, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Fotó kredit: Tomoya Kawamura

Közreműködők

Koreográfia, tánc, fény, díszlet
Batarita
Zene
Xrc KOVÁCS Balázs
Jelmez
Hornyák Isty
Batarita

Időpontok

Betöltés...