EN
Deadly Mantis, SeeN

Deadly Mantis, SeeN

TRIP

Koncert

Időpontok

A KONCERT A TRIP FACEBOOK OLDALÁN ÉLŐ KÖZVETÍTÉSBEN KÖVETHETŐ!!!!!!

 

Kedves Nézőink!

A TRIP hajó csapata azt a döntést hozta, hogy 2020. március 12.-től minden programját zárt kapuk mögött, nézők nélkül tartja meg. Az online felületeken élőben követhetők lesznek az események. A TRIP tervei szerint az összes márciusi esemény egy későbbi időpontban kerül majd megrendezésre, melyre a már megvásárolt jegyek érvényesek lesznek. Az új időpontról mindenkit előzetesen tájékoztatni fogunk. Amennyiben kérdése merül fel, kérjük vegye fel a kapcsolatot a hajó legénységével a szervezes@tripart.hu email címen.

A TRIP csapat rendkívüli sajtóközleménye teljes egészében:

 

Megalakult az Első Magyar Karantén-színház

A TRIP rendkívüli közleménye

 

Az utóbbi hetek történései után a TRIP Hajó legénysége nehéz, ám felelős döntést hozott. Mindennél fontosabb számukra a kultúra közvetítése mellett vendégeik biztonsága, egészsége, és a kormány által a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzetben arra törekszenek, hogy mindenki számára optimális megoldást találjanak, azonban senki se maradjon kultúra nélkül, ezért megalapították az Első Magyar Karantén-színházat.

Tömeges színházbezárásokra Magyarországon eddig még soha, a világháborús évek alatt sem volt példa, azonban 2020. március 13-án erre is sor került. Magács László, a TRIP Hajó igazgatója elmondta, hogy miközben természetesen megértik a kormányzati intézkedések szükségességét – hiszen az országos járvány megelőzése, és az egészség megőrzése mindennél fontosabb – igyekeznek a kialakult helyzetre a legjobb választ adni. Megalapították az Első Magyar Karantén-színházat, ahol színészek, zenészek, előadóművészek találkozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak.

A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László, március 16-án tartják „alakuló társulati ülésüket”, és további társulati tagokat keresnek. Az Első Magyar Karantén-színház első előadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától láthat a közönség a TRIP Hajó Facebook-oldalán, élő közvetítésben. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.

A szervezők közlése szerint a zárt kapus Deadly Mantis és a SeeN március 12-i koncertjét már online követheti a TRIP Hajó közönsége, illetve tárgyalnak több zenésszel és előadóművésszel is a közvetítéseken való részvételről. A további műsorváltozásokról a TRIP Hajó weboldalán és Facebook-oldalán adnak tájékoztatást.

 

Vigyázzunk egymásra, de a show-nak folytatódnia kell!

Időpontok

Betöltés...